AMAZONAS 1-2-3 terem SZEKCIÓBESZÉLGETÉSEK
A kínaiak már a spájzban vannak!
A kínai termékek térnyerése az európai piacon egyre erőteljesebb, mely számos iparágat érint és ez valószínűleg tovább fog növekedni a következő időszakban is. Ez alól nem kivétel a retail szektor sem. Európa igyekszik egyensúlyozni a szabadkereskedelem és a saját iparának védelme között, de a kínai áruk versenyképessége miatt ez egyre nagyobb kihívást jelent majd számára. Ugyanakkor ennek pozitív hatásai is lehetnek, hiszen a termékek versenye innovációra és jobb ár-érték arányra ösztönzi az európai gyártókat.
Jelen pillanatban az biztos, hogy Európának még nincs kész válasza erre a kihívásra de kérdés az is, hogy Magyarországnak van-e, illetve a beszerzési szakma és azon belül is a kiskereskedelmi beszerzési szakma hogyan tudja kezelni ezt a helyzetet. Többek között erről fogok beszélgetni a kiskereskedelmi szakma meghatározó képviselőivel egy kerekasztal-beszélgetés közepette.